Mit keres egy hegymászófilm a bakancsos turizmusról szóló bejegyzések között? Olyan megtörtént tragédiáról szó, amely heves vitát váltott ki az egész hegymászó-társadalomban.

Az 1996-os everesti hegymászó-tragédia során nyolc ember vesztette életét a hegyre lecsapó, szokásosan heves szélviharban. Az expedíciót az új-zélandi Rob Hall vezette, aki a legtöbbet tette azért, hogy népszerűsítse a fizetős Everest-mászást: Adventures Consulting nevű vállalkozása szép díjért – 65 000 USA dollárért – segített fel amatőr hegymászókat az Everestre. A május 10–11-én zajló csúcstámadásra is főként hobbimászókat vitt fel.

A tragédiához nagymértékben hozzájárult, hogy a csúcshoz vezető gerincen több túracsoport is összetorlódott, és a több órás késlekedés miatt nem tudott visszaérni a táborba az előírt időben, mielőtt lecsapott a végzetes vihar. Legtöbbjük nem vette észre a készülő hóvihar első jeleit.

A tragédia jól dokumentált, Kormákur filmje is ragaszkodik a megtörtént eseményekhez.

Jon Krakauer alpinista és sportújságíró az Outside magazin megbízásából vett részt a hegymászótúrán, amelyről könyvet írt Ég és jég (Into thin Air) címmel. Könyvére éles hangú válaszkönyv született. Anatolij Bukrejev hegyivezetőtől Hegyi őrület (Mountain Madness) címmel. A cím nem az alpinista szenvedélyre utal – ez volt a neve a Rob Hallal konkurrens Scott Fischer kereskedelmi turista vállalkozásának. A két szerző között éles hangú vita alakult ki. Nem a bemutatott tényekről, hanem az emberi magatartások, különösen a hegyivezetők erkölcsi kötelességei tekintetében.

Mindezeket a film és a róla írt kritikák megtekintése, valamint a 2 könyv elolvasása alapján írtam le.

 Saját véleményem egyértelmüen az, hogy a kereskedelmi alpinizmust el kellene. lehetetleníteni (jelenleg ennek ellenkezője tapasztalható). A csúcssikereket nem lehet pénzért megvenni. A film és a 2 könyv világosan ábrázolja, hogy a kiélesedő konkurrenciaharcban hogyan épül le a hegymászás szabályainak betartása, ami a magashegységekben különösen kötelező. A mászás elüzletiesedése szükségszerüen tragédiához vezet.

Még egy”kis színes”. A hegymászók ezidáig kb. 120 tonna szemetet hagytak ott az Everesten. Az egyik, első kínai takarítóexpedíció ebből 8 tonnát tudott lehozni. És 5 holttestet. Úgy, hogy a serpák vallási előírásai, illetve családi kívánalmak szerint kb. 3-szor annyi tetemet hagytak érintetlenül a hegyen.

A szemét súlyának tetemes részét teszi ki az üresen elhajított oxigénpalack. Az Everestre viszont már csaknem 100 hegymászó jutott fel légzőkészülék használata nélkül. Ők persze a leggyakorlottabb és legedzettebb alpinisták közül valók. Nekik való a világ „harmadik sarka”, ez a gyönyörü, de kegyetlen túra. Egyetértek azzal a javaslattal, hogy a nyolcezresekre csak a balesetet szenvedett alpinista mentéséhez szükséges oxigén felvitelét engedélyezzék. Ahogy a csúcsra oxigén nélkül először feljutó Reinhold Messner megfogalmazta: „Everest by fair means” –sportszerü módon.